A mindennemű bűnözés elleni harc a Szerb Kormány prioritásainak homlokterében áll és egyben az európai integrációs folyamat elengedthetetlen részét képezi – jelentette ki ma, március 8-án Nikola Selaković, Szerbia Köztársaság külügyminisztere.
„Ez a harc az erkölcsi kötelességünk is, azzal a céllal, hogy a jövő nemzedékre egy jobb világot hagyjunk“ – fűzte hozzá a külügyminiszter, aki video-üzenetével vett részt az ENSZ Kyotoban folyó 14. Értekezletén, amelynek témája a bűnözés meggátolása és a bűnüldözés.
Nikola Selaković kiemelete, hogy Szerbia a 2019-ben elkészített, A súlyos és szervezett bűnözés okozta fenyegetésre vonatkozó második nemzeti felmérés című munkában célként jelölte meg a high-tech bűnözés, az emberkereskedelem, a terrorizmus és az illegális migráció elleni küzdelmet.
A szerb diplomácia vezetője rámutatott, hogy Szerbia idejekorán felállította azt a normatív és intézményes keretet melynek célja a visszaélések meggátolása ezen a területen, s létrehozták A High-tech Bűnözés Elleni Különleges Ügyészséget, a bíróságon egy külön osztályt, a rendőrségen belül pedig erre szakosodott egységet állítottak fel.
A korrupció elleni harcban Szerbiának az ENSZ nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménye és a Korrupció elleni Egyezménye az irányadó – mutatott rá Nikola Selaković és kiemelte a Korrupció ellenes ügynökségnek, mint független állami szervezetnek a közérdekek megóvása, a személyes és intézményes integritás kiépítése, valamint a közigazgatás átláthatóságának és felelősségének fokozása terén tett erőfeszítéseit.
„Határozottan elítéljük a terrorizmus minden megnyílvánulását, ideértve a szélsőségeket, a radikalizmust, síkra szállunk ezekenek a jelenségeknek a gyökeres felszámolásáért az ENSZ erre vonatkozó egyezményei valamint a világszervezet globális terrorista ellenes stratégiájával összhangban“ – jelentette ki a szerb diplomáciai vezetője.
Abban, hogy hatékonyan és sikeresen fel tudjuk venni a harcot ezen összetett jelenségek ellen a regionális és globális szintű tapasztalatcsere mellett rendkívül fontos szerep hárul társadalmunk és államunk megfelelő kapacitásainak kiépítésére is – jelentette ki a szerb külügyminiszter.
Selaković köszönetet mondott Hikihara japán nagykövetnek a kyotói nyilatkozat egyeztetése és elfogadása érdekében tett sikeres erőfeszítéseiért, s kiemelte: a nyilatkozat megmutatja, hogy az intézményes keret megalkotása és megőrzése mennyire fontos szerepet tölt be a bűnözés megelőzése területén, egyben egyik fontos előfeltétele is a fenntartható fejlődés céljai bemutatásának.
„1970-ben, amikor Japán első ízben vállalta ennek az értekezletnek a házigazda szerepét határozott politikai akarattal ráirányítottuk a figyelmet a problémára. Ezt az akaratot és elhatározást kell ma újból érvényesítenünk konkrét, kézzelfogható lépésekkel“ – jelentette ki a szerb diplomácia vezetője.