Printer Friendly Version A szerb és a magyar kormány első együttes ülése Belgrádban, 2014.07.01. @ 3 July 2014 11:00 AM

Szerbia és Magyarország kormányainak Belgrádban július 1-én megtartott első együttes ülése után Szerbia miniszterelnöke, Aleksandar Vučić kijelentette, hogy a két ország kapcsolatai mind jobban fejlődnek, és kiemelte, hogy Szerbia jó és felelősségteljes partnere lesz Magyarországnak.
Elmondta, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyaltak a két ország konkrét együttműködési formáiról, olyan kérdésekről, amelyek Szerbia EU-integrációs útjának magyar támogatásától a vasúti és közúti infrastruktúra kiépítéséig terjednek. Szerbia miniszterelnöke kiemelte, hogy magyar kollégájával beszélgettek a Belgrád-Budapest, továbbá a Szabadka-Szeged-Baja vasútvonal kiépítéséről, valamint több határátkelőhely nyitásáról.
- Hatalmasak a lehetőségek a bilaterális együttműködésre. Megegyeztünk, hogy bizonyos projektekben közösen veszünk részt, hogy egyedülálló hozzáférést biztosítsunk az EU-alapokhoz, és hogy ezeket a nehéz időket kihasználjuk infrastruktúránk felújítására, szögezte le Vučić.
A kormányzati csúcstalálkozót követően több kétoldalú egyezményt is aláírtak, amelyek közlekedési, környezetvédelmi és biztonsági kérdésekre vonatkoztak. (bővebben)