Printer Friendly Version Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos szerbiai látogatáson, 2015.04.16-17. @ 20 April 2015 02:09 PM

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke április 16-án és 17-én hivatalos látogatást tett Szerbia Köztársaságban. Ezalatt külön találkozott Tomislav Nikolić elnökkel, Aleksandar Vučić kormányfővel, Maja Gojković népképviselőházi elnökkel és Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével. Szerbia Köztársaság kormányának elnöke, Aleksandar Vučić és a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László úgy értékelték, hogy a két ország politikai kapcsolatai az elmúlt évtizedekben a legmagasabb szinten vannak, aminek nagy jelentősége van mindkét ország szempontjából. A beszélgetésben leszögezték, hogy lényegi előrelépés történt a múltbeli nyitott kérdések rendezésében. Vučić kormányfő kiemelte, hogy Szerbiában nagy tisztelet övezi a magyar nemzeti kisebbséget, és az a magyarországi szerb nemzeti kisebbséggel együtt hidat képez a két ország közötti együttműködésben. Megköszönte Magyarország támogatását Szerbia EU-integrációs folyamatában, és áttekintették annak lehetőségeit, hogyan növelhető a két ország közötti gazdasági és energetikai együttműködés. Megállapították, hogy még van kiaknázatlan lehetőség, és hogy a Belgrád és Budapest közötti, kínai támogatással épülő gyorsvasút további ösztönzés lesz az együttműködésre.
Maja Gojković, Szerbia Népképviselőházának elnöke kiemelte, hogy Magyarország olyan ország, amellyel a legjobbak a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok, és hogy a magyar Országgyűlés elnökével megegyeztek a parlamenti bizottságok együttműködéséről is.