Printer Friendly Version A Szerb Kultúra Hónapjának zárórendezvénye a Nagykövetségen, 2016.10.10. @ 12 October 2016 02:23 PM

A Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon elnevezésű hagyományos rendezvénysorozat, melyet idén hetedik alkalommal rendezett meg a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ (KDC) a Szerb Országos Önkormányzat védnökségével, október 10-én ünnepélyesen véget ért Szerbia Köztársaság Nagykövetségén. A jelenlevőket házigazdaként Rade Drobac nagykövet, majd Aleksandar Vulin, Szerbia munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociálisügyi minisztere és Szabó László, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterének helyettese köszöntötte, akik jelenlétükkel külön emelték az esemény fényét. Végül Milan Đurić, a KDC igazgatója és a Szerb Kultúra Hónapjának szervezője szólt a jelenlevőkhöz. A vendégek között volt Nenad Ivanišević, Szerbia munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociálisügyi minisztériumának államtitkára, a magyar államigazgatás magas rangú képviselői, a diplomáciai kar, a Szerb Országos Önkormányzat és a szerb közösség képviselői.
Az ünnepélyes záróesten a Nagykövetségen tartott alkalmi műsor keretében a Vujicsics Együttes adott elő válogatást, majd alkalmi fogadás következett a magyarországi szerb tamburazenekar kíséretében.