Printer Friendly Version Selaković: Pristina folytatja a szerb nép elleni gyűlöletkampányát – 2021. április 13. @ 14 April 2021 01:34 PM

Pristina kitartóan folytatja a szerb nép elleni gyűlöletkampányát, ami a legdrasztikusabb módon a a tömeges nemi erőkszakokra és a genocídiumra vonatkozó vádakkal jut kifejezésre – állapította meg Nikola Selaković, Szerbia Köztársaság külügyminisztere ma este az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ülésén, amelyen az ENSZ főtitkárának az UNMIK munkájára vonatkozó jelentését vitatták meg.

Selaković miniszter kiemelte: szemmel láthatóak Koszovó és Metóhia ideiglenes szerveinek az erőfeszítései, hogy megteremtsék az albán asszonyokon elkövetett nemi erőszak narratíváját és ebből a célból a propaganda módszerek alkalmazásától és a hazugságoktól sem riadnak vissza.

„Világos, hogy az összetűzésben részt vevő mindkét oldalon voltak áldozatok, és hogy a mi oldalunk is rendelkezik a számos szerb áldozatról szóló bizonyítékokkal. Minden egyes áldozat jogai védelmének előfeltétele a racionális és érvekre alapuló hozzáállás“ – mondta Selaković Pristina képviselőjének a rágalmaira válaszolva.

Selaković kiemelte, hogy a pristinai politikusoknak a 20 ezer megerőszakolt albán nőre vonatkozó állításaival ellentétben a Koszovó és Metóhia területén elkövetett nemi erőszak áldozatainak státusát megállapító Verifikációs Bizottság szerint ezen a területen 912 áldozat esetét jegyezték fel, és ide nem számították bele azon szerb nőket, akik nemi erőszak áldozatai lettek.

„Engedjék meg kiemelnem, hogy Szerbia elítéli a konfliktusok soráni nemi erőszakot és szorgalmazza minden áldozat jogának az érvényesítését. Az áldozatok száma semmi képpen sem csökkenti az ilyen jellegű erőszaknak az egyes áldozatnál előidézett szörnyű következményeket, de ugyanakkor az áldozatok számával történő spekuláció nem járul hozzá az áldozatok jogainak az érvényesítéséhez, elpolitizálja az eseteket és lassítja a megbékélés folyamatát“ – fogalmazott a miniszter.

Ami a genocídiumra vonatkozó váadakat illeti, Selaković miniszter megállapította, hogy azok csupán azt bizonyítják, hogy Pristina kitartóan folytatja a szerb nép elleni gyűlöletkampányát, propagandáját és nyílt ellenségeskedését.

„A naponta ismétlődő nyilatkozatokkal azt akarják bemutatni, hogy Szerbia a hibás mindenért és hogy az albánok ellen genocídiumot követett el, s teszik ezt azért, hogy leplezzék a bűncselekmények miatti saját felelősségüket“ – jelentette ki a szerb diplomácia vezetője.

A miniszer kifejtette, hogy mindenki, aki ismeri a genocídium, azaz a népirtás fogalmát, az megérti, hogy nem Szerbia az, aki elkövetett valamit, hanem éppen a szerb nép az áldozata a koszovói albánok „államalkotói“ projektumának, amelyet az etnikailag tiszta területek veszélyes elméletére alapoztak, s amelyről a Koszovó és Metóhia területéről elüldözött több mint 200.000 szerb tanúskodik.

„Meggyőződésünk szerint a civilizált világ nem lesz kész arra, hogy részt vállaljon az ő bűncselekményeik leplezésében és elhallgatásában, és határozott üzenetet küld a számukra, hogy vállalniuk kell a tetteik miatti felelősséget“ – hangsúlyozta Selaković.

A miniszter emlékezetett arra, hogy 1999-ig Pristinában mintegy 40 ezer szerb élt, és ma csak alig húsz szerbet tartanak nyilván a városban, továbbá hogy Peć városában, ahol mintegy 17 ezer szerb élt, ma már csak а szerb ortodox patriarchátusban élő szerb szerzetesnők azok, akik a szerb nemzethet tartoznak, de Prizrenben sem jobb a helyzet, ahol a háború előtt 12 ezer szerb élt, mára pedig csak 17 szerb család maradt, s hasonló adatok vonatkoznak Uroševacra is, ahol a háború előtt 10 ezer szerbet tartottak nyilván, ma pedig a szerbek közül csak a szerb pap családja él a városban.