Printer Friendly Version TÁJÉKOZTATÓ A KORONA VÍRUS ELLENI VÉDŐOLTÁSOK BEADÁSÁNAK MENETÉRŐL – 2021. 04.23. @ 23 April 2021 02:34 PM

A legfrissebb adatok szerint Szerbiában eddig 3.163.499 védőoltást adtak be, ebből 1.282.971-et második dózisként.

A számítások szerint két hét múlva a kétszer oltottak száma eléri az 1,8 milliót, és a felnőtt lakosság 40% addigra megkapja valamely vakcina első adagját.

Eddig már 950 ezer szerbiai polgár esetében teljes az immunizáció, ugyanis három hét már elmúlt a második adag felvételétől, az AstraZeneca esetében pedig öt hét is elmúlt.

A 65 és 74 év közöttiek csoportjában a lakosság 51%-a vette fel az oltást, a 75 év felettiek közül 42%.

Az e-Uprava portálon keresztül eddig 53 ezer olyan külföldi jelentkezett védőoltásra Szerbiában, aki nem rendelkezik állandó lakhellyel az országban.

Szerbiában jelenleg csak a szerb állampolgárok oltása folyik, és amikor már mindenkit beoltottak, az illetékes testületek megfontolják a bejelentkező külföldiek oltásának a lehetőségét.

A védőoltás Szerbiában ingyenes, ez vonatkozik a külföldi állampolgárokra is. A közösségi portálokon és az interneten hirdetések jelentek meg ügynökségek általi, Szerbiában történő vakcinációról, de egyelőre nincs lehetőség, hogy külföldi vagy hazai idegenforgalmi ügynökségen keresztül jelentkezni lehessen a védőoltás felvételére Szerbiában, ezek a hirdetések internetes csalások.