Printer Friendly Version A magyar miniszterelnök szerbiai munkalátogatáson – 2021. július 8. @ 13 July 2021 01:10 PM

Aleksandar Vučić, Szerbia Köztársaság elnöke ma fogadta Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, aki egynapos munkalátogatáson Belgrádban tartózkodott.

Vučić államfő a magasrangú vendégnek köszönetet mondott a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatokhoz fűződő személyes hozzájárulásáért és a régió stabilitásában betöltött szerepéért.

A találkozó után nyilatkozva Vučić elnök rámutatott, hogy a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök igazi barátai Szerbiának, nyíltan támogatják Szerbia európai útját akkor is, amikor emiatt bírálják őket. A szerb államfő azt is kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolatai korunk történelme során most a legjobbak.

„Arra törekszünk, hogy a jövőben ne csak fenntatsuk a két ország és a két nép ilyen kiváló kapcsolatait, hanem hozzájáruljunk azok még magasabb szintre történő emeléséhez” – mondta Szerbia elnöke és hozzátette: Magyarországnak Szerbia őszinte barátja és megbízható szövetségese.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia gazdasági partnerei között Magyarország a 13. helyen állt, s rövid idő alatt az 5. helyre került, és az együttműködés továbbra is gyorsan fejlődik mind politikai, mind gazdasági téren. Vučić elnök értékelése szerint éppen Orbán miniszterelnök nagy érdeme a kétoldalú kapcsolatok ilyen mérvű fejlődése, ami által ehetővé vált nem csak a jószomszédi partnerség fejlesztése, hanem a gazdasági előrehaladás is.

„2020-ban csaknem 2 milliárd euró értékű volt a két ország közötti árucsereforgalom, az idei év első öt hónapjában pedig 23 százalékos növekedést értünk el. Egyre több cég foglalkozik árucserével. Külön köszönet Orbánnak, amiért magyar cégek 16 nagy értékű beruházást hajtottak végre a múlt évben. Ezekből három Észak-Szerbiában, azaz Vajdaságban van, 13 pedig a Szávától és a Dunától délre. Ez jelzi a Szerbia egészével ápolt barátságot, bár magától értetődő, hogy Magyarország mindig segíteni fogja a Szerbiában élő magyarokat” – mondta a szerb államfő, és hozzátette, hogy a szerbek ma a kölcsönös tisztteleten és bizalmon alapuló, rendkívül jó viszonyokat ápolnak a vajdasági magyarokkal.

Vučić elnök emlékeztetett a Belgrád-Budapest vasútvonal modernizálását szolgáló projektre és a Szabadka és Szeged közötti vasútvonal felújítására, ami különösen fontos azoknak az embereknek a számára, akik az egyik országban élnek, és a másikban dolgoznak vagy járnak iskolába.

„Összekötöttük a gázvezetékeket és büszkék vagyunk erre. Ez a két ország igazi sikere... Minden témát érintettünk. Hiszünk az európai jövőben és az európai úton Magyarország támogatásában csakúgy, mint a Visegrádi Négyek segítségében, hiszen a V4-együttműködés nagyon fontos országaink regionális együttműködése szempontjából” – jelentette ki a szerb államfő.

Orbán Viktor miniszerelnök a közvéleményhez szólva azt üzente, hogy egyértelműen támogatja Szerbiát és Szerbia európai uniós tagságát, mert az egész Nyugat-Balkán Szerbia mögött áll. Amíg Szerbia nem csatlakozik, a Nyugat-Balkán sem fog, tehát Szerbia kulcsfontosságú ország, és az Európai uniónak ezt meg kell értenie – üzente Orbán miniszterelnök és hozzátette, hogy a régió stabilitásának kulcsa éppen Szerbia.

Orbán Viktor belgrádi látogatása során Vučić elnök Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek átnyújtotta a Szerb Zászló Rendjének Első Fokozata kitüntetést.

A szerb államfő Szijjártó Pétert a legmagasabb rangú szerb állami kitüntetésel a Magyarország és Szerbia közötti kiváló kapcsolatok kiépítésében végzett kiemelkedő szerepéért tüntette ki hangsúlyozván, hogy a magyar külügyminiszter az EU és Szerbia közötti minden kormányközi értekezleten Szerbia mielőbbi felvételét szorgalmazta.

„Az igazságért harcolt és nem szégyellte a Szerbia iránti barátságát. Végtelenül hálásak vagyunk neki ezért. De köszönjük Orbán Viktornak is, hogy ilyen politikát folytatott. Biztos vagyok benne, hogy ez a kitüntetés még egy kapocs a barátság láncában” – mondta Aleksandar Vučić államfő.

Forrás: www.predsednik.rs

Fotó:Dimitrije Goll