Printer Friendly Version Jadranka Joksimović a magyar igazságügyi miniszter asszonnyal, Budapest, 2021.08.25. @ 30 August 2021 08:33 AM

Jadranka Joksimović, Szerbia Köztársaság európai integrációért felelős minisztere az európai uniós csatlakozás új módszertanáról és Szerbia integrációs felkészülésének a módjáról ma Budapesten beszélgetést folytatott Varga Judittal, Magyarország igazságügyi miniszterével.

A találkozón Joksimović miniszter asszony elmondta, hogy Szerbia teljes mértékben készen áll a két új klaszternek való megfelelésre – a 3-as számúra, amely az inklúziv növekedésre és versenyképességre, és a 4-es számúra, amely a környezetvédelmi követelményekre, a digitalizációra és a hálózatokra vonatkozik.

„A két klaszter összesen 12 fejezetet tartalmaz, amelyeknek teljesítésére Szerbia teljes mértékben készen áll. Már nem az egyes fejezetekről beszélünk, ennek kapcsán komoly munka van mögöttünk és előttünk is. Azt tervezzük, hogy az év végéig befejezzük az igazságügyi reformokat, illetve az alkotmánymódosítást, amellyel a bíróságok függetlenségének erősítése céljával megváltoztatjuk az igazságügyi tisztségviselők megválasztásának a módját” jelentette ki a szerb miniszter asszony azzal a meggyőződéssel, hogy Szerbia mindezt az év végéig meg is valósítja, ami világos jel lesz minden EU tagállam számára, hogy nem csak jelképes reformokat hajt végre, hanem komoly elkötelezettje a kulcsfontosságú reformoknak, különösen az igazságügy reformja, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc tekintetében.

Jadranka Joksimović kiemelte, hogy mindez nagyon fontos teljesítmény, amit előrelépésnek kellene követnie Szerbia európai útján.

„Mi valóban lobbizunk, minden munkánkat bemutatjuk, és fontos számunkra minden támogatás és jótanács is, és mindenki, aki jó szót tud mondani Szerbiáról, mint amilyen minden kétséget kizáróan Magyarország“ – üzente a szerb miniszter asszony.

Forrás: Tanjug