Printer Friendly Version Jadranka Joksimović: Fontos látogatás volt, Magyarország őszinte barátunk, Budapest, 2021.08.25. @ 30 August 2021 09:42 AM

Jadranka Joksimović, Szerbia Köztársaság európai integrációért felelős minisztere jelentősnek értékelte mai magyarországi látogatását, és a magyar nagyköveti értekezleten való részvételét együtt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, mert alkalma volt megismertetni őket a Szerbia európai útján történő reformokkal, a régióban uralkodó helyzettel, az új módszertannal és a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezéssel.

Joksimović asszony a Tanjug hírügynökségnek kijelentette, hogy Szijjártó Péter a nagyköveti értekezletre való meghívással tiszteletét fejezte ki az ő személye és Szerbia iránt, ahol nemrégiben Szerbia európai integrációjáért tett érdemeiért és a jószomszédi viszonyokhoz való hozzájárulásáért átvette Aleksandar Vučić államfő kitüntetését.

„Alkalmam volt arra, hogy a magyar nagykövetekkel ismertessem nézeteinket a bővítési politikával, Szerbiának az európai integrációban történő haladásával és az új módszertannal kapcsolatban. Nagy érdeklődést tanúsítottak az iránt, hogy mint a bővítés őszinte hivei és különösen mint Szerbia támogatói miképpen segíthetnek, és a baráti országokkal együtt milyen erőfeszítéseket tehetnek a folyamat felgyorsításáért” – nyilatkozta a szerb miniszter asszony.

Hozzátette: néhány nappal ezelőtt a szerb médiában megjelent a tézis, miszerint Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentette, hogy itt az ideje Magyarországnak az EU-ból való távozásának, de a Szijjártó Péterrel való beszélgetés alapján meggyőződött ennek az állításnak a valótlanságáról, mert Magyarország rendkívül érdekelt abban, hogy az EU erős és működőképes legyen.

„Vannak problémák az EU működésében, Magyarország érdekelt a párbeszédben és itt kezdődnek a viták Brüsszel és Budapest között azon témák mellett, amelyek már egy ideje Magyarország vonatkozásában napirenden szerepelnek. Számunkra nagyon jelentős az üzenet, hogy az EU fontos Magyarország számára is, és ők azt akarják, hogy az EU minél működőképessebb és erősebb legyen mindenki javára, és hogy jobban működjön” – jelentette ki.

Szavai szerint ez fontos üzenet Szerbia számára is, és hogy Magyarországnak Szerbia európai integrációs útján történő támogatása minden kétséget kizárólag megmarad és olyan erős lesz a továbbiakban is, mint most, együtt a Visegrádi Négyek tagországainak a támogatásával, amelyekkel Szerbia ugyancsak nagyon jó együttműködést folytat.

Jadranka Joksimović a magyar diplomácia képviselőinek a nagyköveti értekezleten a Nyitott Balkán kezdeményezésről is beszédet tartott. Mint a Tanjug hírügynökségnek elmondta, a nagykövetek nagy érdeklődést tanúsítottak a téma iránt, különösen, hogy hogyan alakult ki a Nyitott Balkán ötlete és mit várnak tőle.

„Elmondtam, hogy a Nyitott Balkán egy hiteles kezdeményezés, amely a régióban született és nyitott mindenki előtt, és bár sokan kételkednek benne, ez valóban az elért politikai bizalmon és mindazon alapul, ami fontos a polgárok számára, ez pedig a gazdasági együttműködés és a régió polgárai számára biztosított számos előny” – magyarázta Jadranka Joksimović.

A miniszter asszony elmondta, hogy a magyar nagykövetek éves értekezletén a vendégek között jelen volt Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter, akivel véleményt cserélt egyes kérdésekről, a bővítési politikára és az EU-ra fókuszálva.

„Szerbia és Horvátország között számos nyílt kérdés van, de azon a véleményen voltam, hogy jó ötlet megmutatni, mi a párbeszéd és a folyamatos kommunikáció abban az esetben is, amikor egyes kérdésekben nem értünk egyet, és hogy ez a leghatásosabb módja az EU-ban való tagság gyakorlásának. Úgy gondolom, hogy mindig jó ötlet beszélgetni“ – hangsúlyozta a miniszter aszony.

A Szijjártó Péterrel való találkozóról elmondta, hogy tárgyaltak a Szerbia és Magyarország kormányainak elkövetkező együttes üléséről is, amelyet Budapesten tartanak meg szeptember 7-én és 8-án, és amelyen több területre vonatkozóan stratégiailag fontos megállapodást írnak alá.

„Szijjártó miniszter és én aláírjuk az európai integrációra vonatkozó éves együttműködési tervet, ami alapján meghatározott területeken Magyarország technikai és szakértői segítséget nyújt nekünk, éppen ezért gondolom, hogy fontos látogatás volt ez, amely megmutatta, milyen fejlettek a viszonyaink és hogy ez nem csak egy szépen zengő szép történet, hanem konkrét együttműködés a gazdaságban és számos más területen“ – jelentette ki Jadranka Joksimović.

Forrás: Tanjug