Printer Friendly Version Szerbia és Magyarország viszonyai újabbkori történelmünk során most a legjobbak – 2022. augusztus 10. @ 11 August 2022 01:11 PM

Ana Brnabić, Szerbia Köztársaság Kormányának elnöke ma a mandátumának végeztével távozóban levő Pintér Attilával, Magyarország szerbiai nagykövetével folytatott beszélgetése során kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai az újabbkori történelmünk során a legmagasabb szintre emelkedtek, ami mindenek előtt a kölcsönös megértés, bizalom és partnerség erősítése iránti elkötelezettség eredménye. 
 
Ana Brnabić köszönetet mondott Pintér Attilának a kétoldalú kapcsolatokhoz való személyes hozzájárulásáért, és emlékeztett arra, hogy a két ország tavaly a stratégiai partnerség szintjére emelte az együttműködést, és hogy Szerbia és Magyarország 2021-ben rekord-értékeket ért el a bilaterális kereskedelmi kapcsolatokban. 
 
A szerb kormányfő köszönetet mondott azért a folyamatos támogatásért is, amelyet Magyarország a legmagasabb politikai szinten naponta nyújt Szerbiának az európai integrációs folyamatban, és azért az álláspontjáért is, amely szerint az Európai Unió bővítése feltétlenül szükséges. 
 
A miniszterelnök asszony ugyancsak kiemelte, hogy Szerbia rendkívül nagyra értékeli Magyarország erőfeszítéseit és szándékát, hogy Koszovó és Metóhia térségében megőrizzék a békét és stabilitást, különösen figyelembe véve a július 31-én és az azt megelőző napokban történt eseményeket. 
 
Pintér Attila elmondta, hogy Magyarország Szerbiára úgy tekint, mint a legfontosabb gazdasági partnerére a Nyugat Balkánon, s eközben a magyar kormány a beruházóknak a szerbiai piacon történő befektetései támogatására törekszik.
 
A szerb miniszterelnök asszony köszönetet mondott Magyarországnak és személyesen Orbán Viktor magyar kormányfőnek a Szerbia számára szükséges földgáz tárolásáért.
 
Mint kiemelte, ez rendkívül nagy jelentőségű azokban az időkben, amikor mindannyian komoly globális kihívásokkal nézünk szembe és arra törekszünk, hogy ennek hatásait a polgáraink a legkevésbé érezzék meg.
 
A találkozón a közös projektekről is szó volt, mint például a Međuvršje tó megtisztitása a Magyarország Kormányával való egy’ttmžk0dčs keretčben. Kiemelték a két kormány együttes ülései megtartásának a fontosságát is, amelyek eredménye a gazdasági kapcsolatok fejleszétse, az együttműködési megállapodások és memorandumok aláírása és a közös projektumok megvalósítása.
 
Forrás/Fotó: www.srbija.gov.rs