Printer Friendly Version A magyar államfő hivatalos látogatása Szerbiában – 2022.09.09. @ 9 September 2022 04:17 PM

Aleksandar Vučić Szerbia Köztársaság elnöke ma Belgrádban hivatalos látogatáson vendégül látta Novák Katalint, Magyarország köztársasági elnökét, akivel a két ország politikai és gazdasági együttműködéséről, infrastrukturális kapcsolódásairól és az európai integrációról folytatott megbeszélést. 
 
A tárgyalások utáni közös sajtótájékoztatón Vučić államfő úgy értékelte, hogy Szerbia Köztársaság és Magyarország kapcsolatai az élet minden területén elérték a lehető legmagasabb szintet, s külön megemlítette, hogy az idei év első hét hónapjában a két ország közötti kereskedelem értéke meghaladta a 2,2 milliárd eurót.
 
„Minden országot számba véve a kereskedelem növekedésében a legnagyobb értéket éppen Magyarországgal jegyezzük, amely most Szerbia számára a sorban a negyedik kereskedelmi partner, és nagyon hamar már a harmadik lesz, rögtön Németország és a Kínai Népköztársaság mögött“ – mondta a szerb államfő. Vučić elnök rámutatott arra is, hogy Magyarország lehetővé tette Szerbia számára a gáztározók használatát, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy Szerbia nyugodtabban várja az előttünk álló telet. Ami pedig az infrastruktúra terén történő beruházásokat illeti, Aleksandar Vučić reményét fejezte ki, hogy 2025 végén a két ország fővárosai között már kevesebb mint három óra alatt tehetjük meg az utat a Belgrád-Budapest vasútvonalon.
 
A szerb államfő különösen fontosnak nevezte, hogy Magyarország megértést tanúsít Szerbia iránt, amikor a kompromisszumot keresi a Pristinával való párbeszéd során. „Szeretnék köszönetet mondani Novák köztársasági elnök asszonynak, hogy mindig és mindenütt támogatja Szerbia európai integrációját, de köszönöm azt is, hogy Közép-Európa jelentős részét közösen képviselhetjük racionális, pragmatikus és normális politikai álláspontjainkkal” - mondta a szerb elnök.
 
Novák Katalin magyar államfő ugyanakkor köszönetet mondott Szerbia elnökének mindazért az erőfeszítésért, amellyel hozzájárult, hogy Szerbia és Magyarország között olyan szintet érjenek el a kapcsolatok, mint korábban még soha. 
 
A magyar köztársasági elnök Belgrágban újságírók előtt beszélt arról is, hogy nem magától értetődő, hogy a Szerbiában élő magyarok ilyen békében élhetnek ugyanúgy, mint Magyarországon a szerb kisebbség, és hogy a két ország vezetői ilyen jó egyetértésben működnek együtt. Novák Katalin köszönetet mondott Aleksandar Vučić elnöknek, amiért mindent megtett a Szerbia és Magyarország közötti ilyen magas szintű kapcsolatok eléréséért, amilyet korábban nem tapasztalhattunk. 
 
Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország támogatni fogja Szerbiának és a többi nyugat-balkáni országnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását, s úgy értékelte, hogy az EU-nak szüksége van Szerbiára. 
 
Forrás/Fotó: www.predsednik.rs