Printer Friendly Version Aleksandar Vučić államfő találkozója Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – Belgrád, 2022.09.16. @ 16 September 2022 03:07 PM

Aleksandar Vučić, Szerbia Köztársaság elnöke ma Belgrádban fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, és ez alkalommal a két ország együttműködésében, a kapcsolatok erősítésében és a baráti viszonyok kialakításában nyújtott szolgálataiért Szerbia Köztársaság Érdemrendjével tüntette ki.
 
„Mérhetetlenül nagy megtiszteltetés, és külön öröm a számomra, hogy ma Orbán Viktort, a Magyar Kormány elnökét kitüntethettem Szerbia Köztársaság legrangosabb érdemrendjével, amelynek odaítélése a szerb köztársasági elnök hatásköre. Nagy büszkeséggel állapítom meg, hogy ezt az érdemrendet Szerbia és a szerb nép nagy és őszinte barátjának ítélem oda. Köszönetet mondok a Magyar Kormány elnökének a Szerbia és Magyarország közötti, minden területre vonatkozó, folyamatosan bővülő, a modernkori történelemben elért eddig példátlan szintű kétoldalú kapcsolatokhoz való hozzájárulásáért. Nagyon hálásak vagyunk magyar barátainknak - Orbán úr, Önnek személyesen is - mindazért a támogatásért, amelyet teljesen nyíltan, egyértelműen és minden alkalommal nyújtanak Szerbia Köztársaságnak. Teszik ezt mind Szerbia európai útját segítve és Szerbia mielőbbi teljes jogú tagságáért küzdve,  mind pedig minden fontos regionális kérdésben, de a kétoldalú kapcsolatok során is. Higgyék el, hogy hazánknak, Szerbia Köztársaságnak a polgárai őszintén megbecsülik az ilyen barátot és az ilyen szomszédot. Az igazi barátokra az a jellemző, hogy támogatják egymást, különösen a nehéz időkben. Önökben volt erő, hogy Szerbia Köztársaság mellé álljanak azokban a pillanatokban is, amikor azt könnyebb lett volna nem megtenni. Azért legyenek biztosak abban, hogy Magyarország mindig számíthat Szerbia Köztársaság őszinte  barátságára és támogatására. Köszönöm, tisztelt Orbán úr, hogy mindig szem előtt tartja Szerbia Köztársaság és országunk polgárainak jólétét és hogy kész a személyes erőfeszítésekre, amikor Szerbia Köztársaság és Magyarország kapcsolatairól van szó. Az eddigi közös erőfeszítések eredményei lenyűgözőek, de egyúttal arra is köteleznek, hogy a jövőben is ápoljuk azokat, őrizzük a szerb-magyar barátságot, és hogy, mint eddig is, teljes erőfeszítéssel odaadóan dolgozzunk a stratégiai viszonyok fejlesztésén és a két ország sokoldalú együttműködésén“ – mondta a szerb államfő, és reményét fejezte ki, hogy ez a kitüntetés mindig emlékeztetőül szolgál arra, hogyan építjük a jövőt barátsággal és békével. 
 
Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentette, megtisztelő a számára, hogy átvehette Szerbia Köztársaság Érdemrendjét, Szerbia legrangosabb elismerését. 
 
Az érdemrend átvétele után Orbán Viktor megjegyezte, hogy szolgálatban levő embereket ritkán tüntetnek ki.
 
„Úgy érzem, hogy nem azért kaptam a kitüntetést, amit eddig tettem, hanem azért, amit ezután fogok tenni a szerb-magyar barátság érdekében“ – mondta  a magyar miniszterelnök, s felidézte, hogy a magyarok körében van egy titulus, a „legnagyobb magyar“, amivel Széchenyi Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítóját, a korabeli magyar nemzeti liberális reformprogramok megalkotóját,  az 1825-1848 közötti reform-mozgalom egyik vezető személyiségét illetik. Széchenyi István levelet írt Miloš Obrenović hercegnek, szerb fejedelemnek, amelyben megállapította, hogy Szerbia és Magyarország érdeke olyan szorosan összefonódik, hogy ha akarják, ha nem, barátokká kell lenniük - emlékeztetett Orbán Viktor, s így folytatta: amikor tehát a mostani magyar kormány a szerb-magyar barátságért dolgozik, egy nagyon régi magyar felismerést teljesít. 
 
A magyar miniszterelnök rámutatott, hogy Magyarországnak és Szerbiának van egy közös ügyük, amit időnként elfelejtenek, de a történelem folyamatosan emlékeztet erre a misszióra, ez pedig Európa déli kapujának a védelme. „Ez a közös ügy, hogy nekünk együtt kell megvédenünk Európa déli kapuját. Ez egyszerre küldetése, felelőssége Szerbiának és Magyarországnak is. Az nem véletlen, hogy az önök katonanemzetének a fiai és a magyar vitézek az egyik legnagyobb közös sikerüket éppen itt Belgrádnál aratták, közösen védve meg Európa déli kapuját” – emlékeztetett Orbán Viktor és köszönetet mondott Szerbia elnökének és a szerb népnek, hogy érdemesnek találták rá, és odaítélték számára Szerbia Köztársaság Érdemrendjét. 
 
Forrás/Fotó: www.predsednik.rs