Print

A jelentéstétel alkalmából szeretnék köszönetet mondani a főtitkár úrnak és a főtitkári különmegbízott asszonynak, az UNMIK vezetőjének. Felismerjük az erőfeszítéseket, amelyeket Zijade asszony tesz az igen felelősségteljes mukája során, különösen, hogy szem előtt tartja a terepen tapasztalt helyzet összetettségét és átfogó felmérésének a szükségességét.

Ez alkalommal is szeretném hangsúlyozni, hogy Szerbia Köztársaság nagyra értékeli az ENSZ BT 1244-es határozata alapján megalakult UNMIK Koszovóban és Metóhiában történő aktivitását. Szorgalmazzuk a misszió folyamatos tevékenységét, mégpedig változatlan és nem csökkentett létszámban és kapacitásban, külön figyelembe véve, hogy még mindig nem teljesítette megbizatásának alapvető célját - hogy levetővé tegye a mi déli tartományunk minden polgárának békés és normális életét.

Sajnálattal állapítom meg, hogy az utóbbi hónapokban Koszovóban és Metóhiában nem erősödött a stabilitás és a tartományban uralkodó helyzet nem éppen olyan, mint ahogy a jelentés bemutatja. Egyoldalú lépésekkel Pristina vezetése folytatja az etnikai különbségek tudatos és szisztematikus elmélyítését, kiváltva ezzel a nem albán lakosság iránti diszkriminációt és lealacsonyítást. Értesüléseink szerint az idei év kezdetétől fogva 105 etnikai indíttatású támadást jegyeztek fel. Pristina, emellett, aktívan tevékenykedik adminisztratív és bürokrata akadályok felállításán, mégpedig olyan lépésekkel, amelyeket nem egyezetettünk a kétoldalú párbeszédben, márpedig a párbeszédet a Belgrád és Pristina közötti megoldások és tárgyalások alapvető mechanizmusának tekintjük. Az ő viszonyulásuk és viselkedésük ilyen értelemben több szempontból is vitatható. Az ideiglenes önkormányzati intézmények a felelőtlen magatartásukkal tudatosan szabotálják nem csak Belgrád, hanem az EU és más, a nemzetközi közösség által bevont felek erőfeszítéseit azzal a szemmel látható két szándékkal, hogy egyrészt elkerüljék a vállalt kötelezettségek teljesítését, másrészt - amely végső és igen riasztó cél -, hogy megfélemlítsék, mellőzzék és elüldözzék a szerbeket.

Továbbá, mint az elmúlt években is, különböző módon megfélemlítik a szerbeket, arra serkentik őket, hogy hagyják el otthonaikat, falvaikat és városaikat, ahol születtek, miközben a területről széttelepült szerbeket eltántorítják a szándéktól, hogy visszatérjenek oda, ahol születtek. Az ideiglenes intézmények tervszerűen azon munkálkodnak, hogy eltüntessék és kitöröljék a még megmaradt kulturális és nemzeti sokféleséget Ezzel egyidőben Pristina minden hozzáférhető eszközzel tudatosan szítja a nemzetek közötti feszültséget. Ez történt Nikola Nedeljković letartóztatásakor is, amikor azt állították, hogy etnikai gyűlöletet és összeférhetetlenséget szított, de lényegében az történt, hogy részt vett a Vid-napi ünnepségen. Nikolát teljes nyolc hónapi börtönre ítélték, egyetlen tárgyi bizonyíték nélkül. Másrészt, emlékeztetek arra is, hogy a mai napig nincs egyetlen jogerős ítélet sem azok ellen, akik 1992 óta több, mint 1000 szerb életéért felelősek. A tervszerű megfélemlítéssel etnikai szempontból teljesen megtisztították a koszovói és metóhiai városokat és falvakat, Pristina képviselői pedig a tevékenységükkel ignorálják a szerbek szenvedéseit, jelképesen mondva, sóval hintik be a szerbek sebeit, akik évszázados otthonaik elhagyására kényszerültek, miközben - s ezt aláhúzom - 200 ezer emberről van szó. Ez a viszonyulás már 23 éve tart, és nem változik, ami teljes mértékben ellentétben áll az ideiglenes intézmények által vallott demokratikus értékkel és elvekkel. A pristinai delegációk e Tisztelt Testület előtt eddig elmondott minden beszédében azt hangsúlyozzák, hogy mi volt, fájdalmasan megkerülve azt, hogy hogyan él ma a nem-albán lakosság Koszovóban és Metóhiában.

A Biztonsági Tanács tisztelt tagjai, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket a dialógusban szereplő másik fél rigid, vitatott és teljes mértékben arrogáns fellépésére. A már említett céljai elérése érdekében Pristina a jól átgondolt, rosszindulatú stratégiát, az úgynevezett reciprocitási politikát alkalmazza, amelyet, sajnos, nem önállóan talált ki. A kölcsönös elismerésen, mint a dialógus központi témáján való folyamatosan erősködés, azaz az úgynevezett reciprocitási politika a legjobban szemlélteti Pristina pillanatnyi politikai vezetésének a felkészületlenségét és kompromisszum-készségének a hiányát. Emlékeztetem Önöket, hogy a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások nem az aktuális pristinai vezetés idején kezdődtek, hanem teljes 11 éve, a technikai párbeszéd (2011.03.08.) kezdete óta tartanak. Ennek alapján elfogadhatatlannak tartjuk azokat a próbálkozásokat, hogy a dialógus jelenlegi formátumát és az eddigi megállapodásokat semmissé tegyék csak azért, mert azok nem felelnek meg a politika pillanatnyi tényezőinek. Elfogadhatatlan, hogy a jelen geopolitikai körülményeket kihasználva egyszerűen, egyetlen tollvonással átrajzolják azt, amin évek során odaadóan dolgoztunk. Belgrád, hangsúlyozom, a kezdetektől fogva intézményes keretek között jelen van a dialógusban, miközben a másik fél elkötelezettsége változó volt és változik a hatalmon levő politikai opció függvényében.

Az aktuális pristinai ideiglenes intézmények kiélezett politikai fellépését és narratíváját konkrét destabilizáló lépések kísérik. A jelentés által felölelt időszakban a társadalomba való állítólagos integrációs törekvésnek álcázva kikényszerítették a rendszámtáblákra vonatkozó intézkedéseket. Emlékeztetek és ismétlem, hogy az ilyen intézkedésekről nem volt egyetértés Belgrád és Pristina párbeszédében. Meggyőződésem, Hölgyeim és Uraim, hogy ma a pristinai ideiglenes intézmények képviselőjétől olyan állításokat hallunk, amely szerint az ő oldalukról minden kötelezettség teljesült, miközben éppen a rendszámtáblák átjegyzéséről szóló határozat szolgál - immár ki tudja hányadik alkalommal - bizonyítékul Pristina viselkedésére, miszerint nem csak hogy nem teljesíti a megállapodásokat, hanem megsemmisíti a dialógus eredményeit, s ezzel ismét új válságot teremt. Az ilyen, erőszakkal kikényszerített intézkedések hatásáról beszédesen szól, hogy a határozat meghozatala óta egyszámjegyű volt azon autók száma, amelyek rendszámtábláit szerbről pristinai követelmények szerint átjegyeztek, ebből Koszovó és Metóhia északi részén mindössze két autónak szerb a tulajdonosa. Ez egy újabb mutató, hogy Pristina nem élvezi mindenki támogatását, másrészt pedig arra is, hogy folyamatosan provokálja a szerb lakosságot, amely nem tudja elviselni a pristinai vezetés folyamatos önkényeskedését.

Biztos vagyok benne, hogy ma is halljuk Pristina megszokott narratíváját, amellyel kísérletet tesznek arra, hogy a Koszovóban és Metóhiában élő szerbek minden reakcióját Belgrád által szervezett, állítólagos destabilizációs tettnek mutassák be. Az ilyen állítások egyszerűen nem felelnek meg az igazságnak. Szerbia a maga részéről semmi képpen sem tudja fékezni a Koszovó és Metóhia nem albán lakossága körében jelen levő felháborodást. Vitathatatlan tény, hogy a polgárok tiltakozásai lázadást jelentenek a hosszúéves intézményesített erőszak és a nem albán lakosság jogfosztása ellen, amellyel, adott esetben, megfosztják őket attól, hogy békésen élvezzék a törvényesen megszerzett vagyonukat. Pristina tehát nem áll meg a vagyon elkobzására irányuló próbálkozásoknál - amelyeknél, mint tudjuk, az egyik célpont a Szerb Pravoszláv Egyház (a Szerb Ortodox Egyház) oly módon, hogy kétségbe vonják a Dečani kolostor vagyonának visszaszármaztatását -, amelyekkel Pristina paradox módon nem teljesíti a saját, úgynevezett Alkotmánybíróságának a döntéseit is.

Sokat gondolkodtam azon, hogyan illusztráljam a Koszovóban és Metóhiában élő nem albán lakosság hétköznapjainak valós képét. Felsorolok csupán néhány tényt. Adataink szerint nem csökken a nem albán lakosság jogfosztásának üteme, és sajnos nem csökkent az etnikai indíttatású incidensek száma sem. A legutóbbi időszakban, amelyről a jelentés készült, számos incidesről, gyűlöletbeszédről, megfélelemlítésről, az igazságszolgáltatásra való jog megsértéséről, a mozgásszabadság és a vallási jogok akadályozásáról, a templomok és a temetők meggyalázásáról számoltak be. Nem fogadhatóak el a Szerb Pravoszláv Egyház objektumai elleni gyakori támadások, s a szerb kulturális és szellemi élet Koszovó és Metóhia területén található emlékeihez való megalázó viszonyulás sem, ide értve az UNESCO világörökségi listáján szereplő 4 emléket is. A papok és szerzetesi közösségek elé számos adminisztratív és technikai akadályt gördítenek, amellyel megnehezítik, sőt megakadályozzák az egyházi birtokokon való megmaradásukat.

Amikor a polgári jogokról beszélünk, próbálják meg elképzelni, hogy elvették Önöktől a szavazásra való alapvető politikai és polgári jogot. A tartományban élő szerbekkel ezt megtették, mégpedig a Rosu elnevezésű különleges erők gyakori megfélemlítő és erőszakos akcióival. Ezek az egységek eszközt jelentenek Pristina számára a céljai elérésében, azt a kifogást hirdetve, hogy az állítólagos bűnözés ellen harcolnak. A tavalyi év decemberében Bratislav Nikolićot, Štrpce község elnökét fogva tartották korrupció és szervezett bűnözés gyanújával, de még nem emeltek vádat ellene, ellenben zárva tartják Podujevóban. Történik ez azzal az egyetlen okkal, hogy további és végső nyomást gyakoroljanak Štrpce szerb közösségére.

Mi módon lehet igazolni a bűnözés elleni harcot, amikor a Rosu különleges erőit a családok védőszentjeit ünneplő falusi összejövetelek, a szlavák megzavarására, az iskolákban történő házkutatásokra, az egészségügyi infúziót és gyógyszereket szállító járművek sofőrjeinek elrablásásra használják? Milyen motiváció és racionalizáció áll e tettek mögött? Próbálják elképzelni magukat Dragica Gašić helyébe, aki egyetlen szerb asszonyként visszatért Đakovicára. Képzeljék el, hogy a származásuk és a nemzetiségük miatt az Önök számára továbbra is tilos kenyeret vásárolni, mert olyan községben élnek, ahol a helyi albánok büszkén tiltják meg a kenyérvásárlást a nem albánok számára. Gondoljanak az adatra, hogy tizenegy albán polgári szervezet követeli az Önök elüldözését, és a tilalom érvényesítését, hogy a jövőben akár egyetlen nem albán is visszatérjen abba a városba. Ha ezt elképzelik, világos lehet, milyen mértékű megfélemlítéssel szembesülnek a szerb visszatérők. Érthetővé válik, hogy a visszatérők száma miért csak 2%, és miért az egyik legkisebb a világon. Engedjék meg feltennem a kérdést, hogy mindez jellemzője lehet-e egy olyan társadalomnak, amely a világ számára demokratikusnak és a régió stabilitási tényezőjének mutatja be magát?

Tudatában vagyunk a dialógus szélesebb dimenziójának, hogy kihatással lehet az egész régióban uralkodó helyzetre. Ezt támasztják alá a szerb tisztségviselők kijelentései, beleértve Aleksandar Vučićnak, Szerbia Köztársaság elnökének a kijelentését is. „Jobb száz évig tárgyalni, mint egy napot háborúzni” - mondta az elnökünk, s ezzel a legtalálóbban írta le a béke, a megbékélés, a regionális együttműködés politikájának a lényegét, amelyet a szerb vezetés folytat azzal az elképzeléssel vezérelve, hogy a jólétben élő közös Balkán kiépítésén tevékenykedik.

Meggyőződésem szerint a mai vezetők feladata, hogy az elkövetkező nemzedék számára megteremtsék a közös jövő vízióját. Erre mutattak példát Belgrád és Tirana vezetői, amikor létre hozták a Nyitott Balkán kezdeményezést. A „régiók régiókért” mottóval már konkrét eredmények születtek. Anélkül, hogy a másik félnél megértésre talált volna, Szerbia több alkalommal is kezet nyújtott Pristina felé azzal a felhívással, hogy kapcsolódjon ehhez a kezdeményezéshez, mert számított arra, hogy felébred az egész Balkán polgárainak jólétét eredményező gazdasági összekapcsolódás és fejlődés fontosságának a tudata.

Határozottan elutasítjuk Pristina azon érvelését, hogy a Szerb Községek Közösségének a megalakítása állítólag alkotmány-ellenes, mert teljesen világos, hogy Pristinának e kötelezettsége iránti viszonyulása egyben a tartományban élő szerb nép iránti viszonyulását jelenti, annak akadályozására utal, hogy a szerb nép etnikai közösségként szerveződjön és ezen az alapon érvényesítse kollektív jogait. Az ő viszonyulásuk célja az általuk elvárt modell elérése, ami nem más, mint a szerbek nélküli település, mint amilyenek Pristina, Đakovica vagy Peć, vagy más hasonló település a tartományban. A mi számunkra elfogadhatatlan, hogy Pristina teljes 3 470 napja nem teljesíti a Szerb Községek Közösségének megalakítására vonatkozó kötelezettségét, és elutasítja, hogy tárgyaljon erről, de meg szeretném győzni Önöket, hogy ettől a ténytől függetlenül Szerbia folytatni fogja a pillanatnyi helyzet kompromisszumos megoldására irányuló erőfeszítéseit.

Emlékeztetném Önöket: annak ellenére, hogy Pristina képviselői a felszólalásaikban gyarkan kész tényként mutatják be az úgynevezett „Koszovó” esetét, a 14 év alatt a függetlenséget az ENSZ tagállamok többsége nem ismerte el. Ha „Koszovó” úgynevezett függetlensége realitás, akkor miért van a dialógus? Miért nyakorolnak akkor egyre nagyobb nyomást Belgrádra a kölcsönös elismerés szükségességére hivatkozva? A pillanatnyi pristinai politikai vezetés elutasítja annak elfogadását, hogy Belgrádot nem lehet megkerülni a végső megoldás keresésében. Ezt jelzi azt is, hogy egyre gyakoribbak a bejelentések, miszerint Prisitna tagságot kap a nemzetközi szervezetekben. Vajon az ilyen lépések hozzájárulnak a párbeszéd szükségességét segítő légkör megteremtéséhez? Vagy pedig ez úton jutalmazzuk Pristinának a párbeszédet elutasító destruktív viselkedését? A mi meglátásunk szerint az úgynevezett „Koszovónak” a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozási kísérletei megengedhetetlenek, és Szerbia határozottan fellép Pristina minden ilyen lépése esetében.

Ezen tisztelt testület legutóbbi ülésén, ez év áprilisában az ENSZ BT egyes tagjai részéről olyan felszólításokat is hallhattunk, hogy csökkenteni kell az UNMIK létszámát, sőt meg kell szüntetni. Tették ezt azzal a magyarázattal, hogy Pristinának megvannak a saját működő intézményei. Ugyanakkor azok a körülmények, amelyeket felvázoltam Önöknek, és a terepen tapasztalható helyezet is arra utal, hogy a mi déli tartományunkban még mindig szükség van a nemzetközi közösség jelenlétére, és ebből eredően támogaton az UNMIK, KFOR, EULEX és OMIK erőfeszítéseit, amelyeket a megbizatásuk keretében megtesznek. A Koszovóban és Metóhiában élő szerb és más nem albán lakosság a legnagyobb bizalommal van a nemzetközi jelenlét iránt és a biztonság garancijának tekitni, s ez még inkább megerősíti, hogy a nemzetközi misszióknak nem csökkentett létszámmal és kapacitásokkal maradniuk kell, összhangban az ENSZ BT 1244-es határozatával.

Szeretnék rámutatni, hogy az utóbbi időben minden nemzetközi fórumon halljuk az ENSZ alapelveinek tiszteletben tartására vonatkozó felszólításokat. Mi támogatjuk az ENSZ minden tagállamának területi integritását. De akkor mi van Szerbiával? Meg szeretném kérdezni e tisztelt testület tisztelt tagjait, hogy az ENSZ Alapokmányából eredő elvek alkalmazásának szükségessége csak egyes tagjaira, vagy minden tagjára vonatkozik? Mint olyan állam, amely következetesen tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, és amely még mindig elszenvedi annak megsértését, hisszük, hogy mindenki által tiszteletben kell tartani az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi jogot, beleértve az államok területi integritására és szuverenitására vonatkozó jogot, és azt nem szelektíven kellene alkalmazni az ENSZ tagországai esetében. Emlékeztetem Önöket, hogy éppen ez a testület hozta meg valamivel több, mint két évtizeddel ezelőtt a 1244-es határozatot, amellyel megerősítette Szerbia területi integritását, ám ez nem akadályozta meg az egyes államokat, hogy az úgynevezett „Koszovó” elismerésével belegázoljanak az ENSZ alapeveibe és abba a határozatba, amit ők maguk hoztak meg, s ily módon alakították a nemzetközi jogot a saját érdekeik és céljaik szerint. Éppen ezért, a „Koszovó”-eset mind gyakoribb emlegetése azt bizonyítja, hogy a példátlan eset egy nyitott Pandora-szelence, ugyanis minden elv ereje a teljes és univerzális alkalmazásán és feltétel nélküli tiszteletben tartásán alapul.

Észre vették, hogy a bevezetőmben számos kérdést tettem fel. Most reményemet fejezem ki, hogy ma itt Önöktől, az ENSZ BT tisztelt tagjaitól és Pristina képviselőitől legalább néhányra választ kaphatunk, mert Koszovó és Metóhia lakosai, bármilyen nemzetiségűek is, legyenek ők szerbek vagy albánok, megérdemlik ezt. Koszovó és Metóhia minden lakosa teljes joggal várja, hogy javuljon a normális élet alapfeltételét jelentő közösségi légkör és csituljon az etnikai alapú feszültség. Konstruktív lépésekre van szükség, ami Szerbia részéről nem is marad el, de szükséges a nemzetközi tényezők igazi, teljes támogatása. Kiemelem: Szerbia mindig is elkötelezettje volt, hogy a fentartható megoldást békés úton találjuk meg a béke, a stabilitás és a közös jövő érdekében.