Printer Friendly Version Megnyitották a Szerb Napok rendezvénysorozatot – A szerb kultúra hónapja Magyarországon – 2023.10.01. @ 3 October 2023 11:29 AM

Budapesten a Thökölyanumban 2023. október 1-jén megnyitottát a Szerb Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, amellyel hivatalosan megkezdődött a szerb kultúra hónapja Magyarországon.
 
Az ünnepélyes megnyitón Lukijan budai szerb ortodox püpök szólt az egybegyültekhez, és megköszönte Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének és Đorđe Milićevićnek, Szerbia Kormánya diaszpórával foglalkozó tárca nélküli miniszterének mindazt a támogatást, amelyet a Szerb Köztársaság és Szerbia Köztársaság nyújtanak a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyének és a magyarországi szerb közösségnek. Lukijan püspök rámutatott: a most megnyitott rendezvénysorozat célja, hogy a szerb kultúra Magyarországon az őt megillető helyre kerüljön.
 
Szerbia Kormánya nevében Đorđe Milićević mondott beszédet, és arról biztosította a hallgatóságot, hogy Szerbia Kormánya támogatja a Magyarországon élő szerb népet, s közben elégedettségét fejezte ki, hogy olyan program részese lehet, amely összegyűjti a szerbeket és a lehető legjobb módon népszerűsíti a szerb kultúrát. 
 
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke köszönetet mondott Lukijan püspöknek a Szerb Napok rendezvénysorozat elindításáért. A boszniai Szerb Köztársaság helyzetéről és mindazokról az erőfeszítésekről is beszélt, amelyek azt a célt szolgálják, hogy megőrizzék ezt a köztársaságot és a szerb nép nemzeti identitását bárhol a világban, különösen az olyan időkben, mint a mostani is, amely nem kedvez a szerbeknek. Hangsúlyozta a szerbekről szóló igazságnak a kultúra és a hagyományápolás által történő terjesztésének fontosságát Magyarországon, amiért külön köszönet illeti Orbán Viktor miniszterelnököt. 
 
Beszéde végén Milorad Dodik hivatalosan is megnyitotta a rendezvénysorozatot. 
 
A Szerb Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, azaz a szerb kultúra hónapját Magyarországon Lukijan budai püspök áldásával szervezi meg Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, mégpedig a boszniai Szerb Köztársaság Elnöki Kabinetjének és Szerbia Köztársaság Művelődési Minisztériumának a védnökségével, a partnerek pedig Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, Biljana Gutić-Bjelica, Bosznia-Hercegovina magyarországi nagykövete, a magyarországi Szerb Önkormányzat, Ljubomir Aleksov, a magyarországi szerbek parlamenti szószólója, a magyarországi Szerb Színház, a Krug művészegyesület és a Művészet Határok Nélkül egyesület.