Printer Friendly Version Az energetikai stabilitás kulcsa a regionális együttműködés - 2024.03.12. @ 13 March 2024 10:36 AM

Dubravka Đedović Handanović, Szerbia Köztársaság Kormányának bányászati és energetikai minisztere ma Budapesten Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel az energiaszektort érintő közös projektekről és a két államnak a gáz-, kőolaj- és villanyáram ellátásával kapcsolatos együttműködéséről folytatott megbeszélést.
 
A találkozót követően a miniszter asszony hangsúlyozta, hogy az energiabiztonság elérésének kulcsa a regionális együttműködés, amire Szerbia és Magyarország példája szolgál bizonyítékul számos területen, s különösen az energiaszektorban. 
 
A gázellátásra vonatkozó együttműködésen kívül szándékunkban áll a kőolaj- és a villamosenergiai összeköttetések kiterjesztése is - jelentette ki a miniszter asszony, hangsúlyozva, hogy az energiaellátás stabil, és a hazai tartalékok mellett pillanatnyilag 163  millió köbméter gáztartalékot tárolunk a magyar gáztározókban. 
 
 
Hozzátette: a mai nap folyamán folytatott beszélgetésben szó volt a meglévő tartalékok felhasználásának az üteméről és a további mennyiségek beszerzéséről is, hogy az elkövetkező tél beállta előtt megerősíthessék az ellátás biztonságát. 
 
Đedović Handanović rámutatott, hogy a megbeszélésen a Szerbia és Magyarország közötti kőolajvezeték projektjét mindkét állam az energiaszektor egyik prioritásaként tartja számon, s ezt erősítette meg a Transnafta és a magyar MOL munkacsoportja tagjainak mai budapesti találkozója is. 
 
A miniszter asszony kiemelte, hogy Szerbia megkezdte a kőolajvezeték kiépítésének az előkészületeit, s folyamatban van a területrendezési terv, a környezetvédelmi hatástanulmány és a szükséges műszaki dokumentáció előkészítése is, s e tekintetben fontos, hogy mindkét partner összehangolja ide vágó tevékenységét.
 
Rámutatott, hogy a tervek szerint a munkálatokat már jövőre elkezdik, s a cél az, hogy a 128 km hosszú kőolajvezeték 2027-ig meg is épüljön. A beruházás értéke megközelítőleg 150 millió euró.
 
A vezeték kapacitása évi 5 millió tonna kőolaj - mutatott rá a miniszter asszony, s hozzátette, hogy mindkét fél egyet ért a gyors és összehangolt munka fontosságában.
 
Đedović Handanović emlékeztetett arra is, hogy a két ország közösen építi a Pannon Korridort, amellyel Szerbia és Magyarország között megkétszerezik a villamosenergiai szállítási kapacitásokat.
 
A Pannon Korridor kiépítése 100 millió eurós beruházás. A tervek szerint négy év alatt készül el, s ennek része az a terv is, hogy Magyarország csatlakozik a regionális villanyáram-börzéhez, amelyet Szerbia és Szlovénia alapítottak, s amelyre néhány kéten belül sor is kerülhet - mondta a miniszter asszony.
 
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külögyminiszter kiemelte, hogy Magyarország számára az energiaellátás biztonsága elsődleges feladat, és országa csatlakozni fog a regionális villanyáram-börzéhez.
 
 
Budapesti látogatása során Szerbia bányászati és energetikai minisztere részt vett a Budapest Balkans Forum elnevezésű konferencián, ahol az energiaszektorban tervezett fejlesztésekről mondott ismertetőt. 
 
Đedović Handanović kiemelte, hogy Szerbia stratégiai célja az energiafüggetlenség, és hogy a polgárok és a gazdaság számára a lehető legalacsonyabb áron biztosítsa az energiát, s ennek értelmében három dologra fókuszál.
 
Az első az ellátás biztonsága új infrastruktúra kiépítésével, mint amilyen a gázellátásban Bulgáriával kiépített inter-konnektor, és hasonlók építése Észak Macedóniával és Romániával.
 
A második az energiabiztonság erősítése új infrastruktúra építésével, s ennek értelmében szükség van a Bistrica és a Đerdap 3 vízierőművek és további egy gigawattos naperőművek kiépítésére.
 
A harmadik fókuszpont a regionális összekapcsolódás kiterjesztése, illetve a szomszédos országokkal való energia-hálózatok létrehozása.